|
A mintegy 32 éves múltra viszatekintő üzletünk 1973-ban nyílt Albertirsán a Hősök útja 1. szám
alatt, a vasútállomáshoz közel, mondhatni a város közepén, így
könnyen megközelíthető vonattal, busszal, gépkocsival egyaránt.
Az étterem két, termenként légkondicionált,
nem dohányzó helyiségből áll, melyek nagyobb rendezvények esetén egybenyithatóak, illetve kívánság szerint elválaszthatóak.
Ily módon kellemes, igényes környezetet tudunk biztosítani, mellyel reméljük, az idelátogató kedves
vendégeink is elégedettek lesznek.
Üzletünk nagykonyhai tevékenységet
is ellát a közétkeztetésben való részvétellel, mely során cégek és magánszemélyek részére egyaránt biztosítunk étel
kiszállítást.
Épületünk két szintes, melynek tetőtéri részén billiárdszalon áll a vendéket rendelkezésére hétvégenként(péntek,
szombat 19-24 óráig), kellemes kikapcsolódást nyújtva az azt igénybevevőknek.
Keresse új ajánlatainkat az Étlap és a Pizza menüben megjelölve !
|